Leírás:
Az elmúlt negyvenöt esztendő leghíresebb Bródy-szövegei egy kötetben!
Bródy János negyvenöt éve ír dalszövegeket. Olyan, mindenki által ismert művek fűződnek a nevéhez, mint A Kárpáthyék lánya, a Földvár felé félúton, a Filléres emlékeim… Generációk nőttek fel dalain, s szövegei elválaszthatatlanok az elmúlt évtizedektől. Egész életműve azt bizonyítja, mennyire jól tudja, hogy a dal, a zenével összeforrott szöveg a puszta versnél hatásosabb, érthetőbb, nagyobb az érzelemkiváltó ereje; így nem is szabad a poétikánál alacsonyabb rendű műfajként elkönyvelni. Bródy számára a pop-zenére írott dalszöveg mindig is az írói alkotás fontos műfaja volt, mely lehetőséget biztosított számára, hogy üzenetét nagy tömegekhez is eljuttathassa el.
A kötetben olvasható több mint 100 vers között olyanok is találhatók, amelyek eddig még nem jelentek meg nyomtatásban, valamint az Egy mondat a szabadságról című oratórium teljes szövege is olvasható. A CD-mellékleten többek között a címadó dal hallható, amit a szerző korábban még nem énekelt felvételen.
Részlet Miklós Tibor bevezetőjéből:
„Ahhoz, hogy Bródy életművét teljességében és valódi értékén tudjuk becsülni, fontos feltennünk olyan kérdéseket: honnan, milyen társadalmi-kulturális-zenei közegből indult, milyen körülmények között kellett forradalmat csinálnia a magyar nyelvű dalszövegírásban? Mert forradalom volt az, minden hazai előzmény nélkül, minden szembenállást elsöprő, egyértelmű diadallal! Tudtuk ezt akkor mindannyian. Az első, sokkoló hatású Szörényi−Bródy-dalok után már nem lehetett úgy írni és olyanokat, mint a régiek. Aki egy kicsit is ismeri a populáris zene, a dalszerzés történetét, az tudja: azok a bizonyos »láncszemek«, melyek összekapcsolódva nemzedékről nemzedékre, alkotóról alkotóra örökítik a mesterség (a stílus, a szókincs, a témaválasztás, a rímhasználat) értékeit, tapasztalatait – a XX. századi angol-amerikai dalirodalomban szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Minden, ami újként született meg – így a Beatles-dalok is – egy nagy egész részeként keltek életre és arattak sikert, nem kellett megtagadniuk gyökereiket, előzményeiket. A zenére angolul verselő rock-szövegírókat korántsem választották el olyan mérhetetlenül nagy távolságok Cole Portertől, Ira Gershwintől, Lernertől, Harttól, mint nálunk Bródyt a korábbi évek itthoni dalszerzőitől.”
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

