Leírás:
A Brit és Külföldi Bibliatársulat 1904-ben megjelent kiadványának reprintje
Ez a könyv szövegmintákkal szemlélteti a világ 400 nyelvét és az egyes nyelvek változatos írásait. A nyelveket és az írásokat bemutató mintaszöveg többnyire az Újszövetségből, János evangéliumából való: “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
A fordítások elkészítését és első közreadását evangelizációs céllal a Brit és Külföldi Bibliatársulat szervezte meg és támogatta több mint százhúsz évvel ezelőtt. Az eredeti kiadvány 1893-tól számos kiadást ért meg, a TINTA Könyvkiadó most reprintben az 1904-ben megjelent könyvet adja ki.
A kiadvány végén, a Mutatóban közöljük az eredeti könyvben angolul megadott nyelvek elnevezésének mai megfelelőjét. Ez tájékoztató jellegű, mivel az angol szakterminológia is sokat változott az elmúlt száz évben.
A közölt írások bemutatják, milyen sokféleképpen történhet a világ nyelveinek rögzítése. Nézegetve az írásokat rácsodálkozhatunk, hogy a napjainkban eluralkodó latin betűs írás mellett a múltban az emberi elme hány változatát fejlesztette ki a gondolatok, érzelmek örökre szóló rögzítésének.
A könyv lapozgatása igazi szellemi csemege az érdeklődők számára.
Az elmúlt évezredekben igen változatos íróeszközöket használtak: Mezopotámiában az ékíráshoz háromszögletű pálcikát, Hellászban nádból készült kalamust, Kínában finom ecsetet, mifelénk lúdtollat. Az európai ember írása szorosan összefonódott a tintával. Ezért sem véletlen, hogy a TINTA nyelvészeti szakkiadó meghatódottan nyújtja át ezt a könyvecskét mindazoknak, akik érdeklődnek az emberiség egyik legnagyobb találmánya, az írás iránt.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Kiszállítás GLS futárszolgálattal előreutalás esetén 1990 Ft, utánvétes fizetéssel 2490 Ft. A GLS minden küldemény kézbesítése előtt sms értesítőt küld a várható kiszállítás időpontjáról (3 órás időintervallum). Az utánvétes küldeményeket átvételkor bankkártyával is kifizethetik.
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.