Olvasott idők

Az idő a kultúrtörténetnek – így az irodalom történetének – is, rendezőelve. Elhelyez és rangsorol a maga szempontjai, kritériumai szerint, különböző korszakokat képviselő műveket. A görögség mítoszvilágában az idő isteni rangot kap Krónosz személyében. A bibliai hagyományban isten és ember viszonya, amely nyilván erőviszonyokat fejez ki, az idő változó helyzetekben mutatkozik meg. Noé attól válik- vallástörténeti közvetítéssel – történelmi szereplővé, hogy az Úr parancsa feladatot ró rá. Jósolnia kell. Egy bűnös város, Ninivé pusztulását rendeli el az Isten, de nem sieti el a dolgot: „Van időm, én várhatok”: jelenti ki, és ezzel az időt mint az erő, a hatalom, a büntetés és megbocsátás szinonimáját határozza meg. Ábrahám sorsában ugyancsak teológiai fordulatok követik egymást. Személyét, családját, fia életét meghatározó döntés születik és visszavonatik. Az em­beráldozatot elrendelő kegyetlen idő érvényét veszti, átértel­meződik, a próbatétel idejévé szelidül. Ezt a megváltozott időt akár az emberiség történetében bekövetkezett antropológiai fordulatként is értelmezhetjük.
Kötetem ebből az – eszmetörténetinek is nevezhető – időből indul ki, hogy a továbbiakban olyan műveket mutasson fel, amelyek az idő, az idők szerepével összefüggő mozzanatokat, folyamatokat örökítenek meg egyén és társadalom életében. A szépirodalom dialógus az idővel. Az olvasó élményévé képes tenni annak a kimeríthetetlen módozatait, ahogyan az ember megérti vagy félreérti, felismeri vagy félreismeri sorsát, helyét a történelmi időben vagy a saját, neki rendelt rövid idejében az életnek. Ebben a kötetben, szándékom szerint, azt találja meg az olvasó, ahogyan a magam módján olvastam azt, amit különböző korokban íróknak a maguk ízlése, világlátása, ta­pasztalata mutatott az időről, amelyben éltek.