Pierre Bourdieu a 20. századi szociológia egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb alakja, hatása 2002-ben bekövetkezett halála után is jelentős, azonban nézetei és eredményei a szociológusokat mind a mai napig nagymértékben megosztják.
A könyv a francia sajtóban és tudományos világban fontos témaként megjelenő Bourdieu-féle „politikai fordulat” kérdéskörét vizsgálja, vagyis az a kérdés, hogy Pierre Bourdieu ’90-es évek közepétől egyre látványosabbá váló politikai szerepvállalásának és korábbi tudományos tevékenységének viszonyát a megszakítottságként vagy folyamatosságként kell-e megragadnunk, valamint hogy gyakran determinisztikusnak tekintett társadalomfelfogása nem ássa-e már eleve alá a társadalomtudós politikai szerepvállalásának lehetőségét.
E konkrét problematika vizsgálatához ugyanakkor elengedhetetlen, hogy kitérjünk a bourdieu-i társadalomelmélet néhány alapfogalmára és fontos felismerésére is, valamint hogy az elméleti keret szilárdságát és a neoliberális kapitalizmussal szemben megfogalmazott bourdieu-i bírálatokat a Luc Boltanski-féle – konkurens – pragmatikus szociológia (egyszerre leíró és normatív) perspektívájából is szemügyre vegyük.
A tudományos alapok vizsgálatának elvégzése után a következtetés: bár radikális baloldali értelmiségiként Bourdieu a neoliberális világrenddel szembeni ellenállás lehetőségét a tömegek mozgósításában látta, az általa kidolgozott szociológiaelméleti keretben a mozgósítás elgondolása és a kollektív cselekvésre ösztönzés korántsem egyértelmű.
A könyv a bourdieu-i elmélet módszeres tárgyalásával egyszerre ad betekintést tudomány és politika viszonyába, és nyújt lehetőséget e fontos társadalomtudósi életmű behatóbb megismerésére.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.