A 20. századi transzilvanizmuskoncepciók szellemi autonómiaformákként indultak bő száz esztendővel ezelőtt. E bonyolult eszmekör változatainak és értékrendszerének, előzményeinek és utóhatásainak átfogó spektrumát ha nem is áll módunkban teljeskörűen prezentálni, meggyőződésünk, hogy kötetünk tanulmányai hézagpótló módon mutatnak rá a legfőbb, legjelentősebb tendenciákra. Az egyes szerzők – történészek, eszmetörténészek, irodalom- és sajtótörténészek, művészettörténészek és politikai pályát kipróbáló költők – akár egymással polemizálva fejtik ki véleményüket, összegzik az egyes alterületekről ma tudható ismereteket hosszabb-rövidebb írásaikban.
Kötetünkben ezért is a transzilvanizmus mint eszmerendszer, mint mozgalom, majd mint regionális cselekvési program, mint irodalmi narratíva és olvasati, értelmezői keret, illetve mint egykori – főként a két világháború közötti – vigaszideológia, illetve máig továbbélő potenciális szellemiség és megújulni képes regionalitásprogram kerül szóba.
Bízunk benne, hogy a téma iránt érdeklődő mai olvasó haszonnal forgatja majd munkánkat, melynek révén a transzilvanizmust, az erdélyi gondolatot a maga történeti formáiban, szükségszerű alakulásaiban, annak valós arcéleivel és sokszínű változataival együttesen, egészében tudja szemlélni.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.