Leírás:”Számos hajdan kényszerből kivándorló azt hiszi, hogy nem hiányozhat tönkrejutott szülőhazájának újjáépítéséből. Hogy ott, ahol hátrahagyta egyik énjét, most másik énje nélkülözhetetlen. Pedig belső kettőssége annyi év után inkább fordított irányban ró rá eszmei kötelességet: azt, hogy a hazát megőrizze, ha már egykor kijött vele idegen földre. Oda illessze be, ahol nem várták, de nem bántják. Legalább most, másodszorra ne hagyja magára. Két énje legalább itt, a külhonban ismerjen egymásra, alkosson származási és befogadó közegre nyitott önazonosságot.”(A határtalan többszólamúságról, részlet) A szerző (Kolozsvár, 1960) 1974-től él Németországban. 1986-ban Magister Artium fokozattal végzett a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität történelem-politológia-komparatisztika szakán, 1992-ben ugyanott doktorált, 2008-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelemtudományokból habilitált. 1982 óta a Müncheni Magyar Intézet munkatársa, 1998 óta ügyvezetője, 2002 óta igazgatója. 1996-2003 között a Ludwig-Maximilians-Universität oktatója, 2010 óta a Regensburgi Egyetem hungarológiai képzésének vezetője.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

