Talán az olvasóval is előfordul olykor, hogy lekopogja a jó szerencséjét – persze csakis alulról és fafelületen -, esetleg rossz érzéssel tölti el, ha a tizenharmadika péntekre esik, vagy ha egy fekete macska átmegy előtte az úton. Annak ellenére, hogy világunkat állítólag a tudomány uralja, a babonás hiedelmek – úgy a hagyományosak, mint az újabbak – meglepően tartósnak bizonyulnak. Honnan származnak a babonák, és miért élnek velünk még ma is? Stuart Vyse amerikai pszichológusprofesszor kötete a babona természetét igyekszik feltárni, miközben végigköveti a babonaság izgalmas történetét az ókortól napjainkig.
Két évezreden át a babonaság vádja leginkább az idegen vallásokkal és a tévesnek ítélt vallási gyakorlatokkal szemben fogalmazódott meg, és elsődleges célja a csoportok elkülönítése, valamint a vallási vagy világi hatalmi pozíció érvényesítése volt. A felvilágosodás után a babonának minősítés továbbra is különböző csoportok meghatározására szolgált, de a választóvonal immár az észszerűség és az észszerűtlenség között húzódott. A modern világ tudományon alapuló technológiai fejlődése ellenére a babonás hiedelmek és viselkedésmódok továbbra is széles körben elterjedtek. Miközben a szerző áttekintést ad a legismertebb babonás hiedelmek eredetéről és azok fennmaradásának pszichológiai okairól, arra is kitér, hogy miként alakulhat a babona mint szemléletmód jövőbeli sorsa.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

