A Közel-Kelet egyike a világ konfliktusokkal leginkább terhelt régióinak. Bár Európához földrajzilag közel van, sőt a két térség számos közös történelmi tapasztalatban is osztozik, a hagyományaiban, a nyelvében és a kultúrájában mégis jelentősen eltér az európaitól. Ugyanakkor a régió maga közel sem egységes, azon belül is számtalan etnikai és vallási törésvonal húzódik, amelyek gyakran képezték/képezik akár fegyveres konfliktusok alapját is, és időről időre a nemzetközi napirenden is megjelennek, s időnként kiemelten befolyásolják azt. Ilyen fontos eseményeknek számítottak az Izrael megalapítását követő arab-izraeli háborúk és az arab-izraeli kapcsolatok, az 1979-es iráni iszlám forradalom, az iraki háborúk, az „arab tavasz” és az Iszlám Állam térnyerése. Napjainkban pedig a gázai háború és a szíriai Aszad-rezsim váratlan és hirtelen bukása sorolható közéjük. A Közel-Kelet történéseinek alakításában az érintett helyi politikai szereplők mellett a régión kívüli és azon belüli – velük fizikailag nem feltétlenül közvetlen kapcsolatban álló – aktorok is részt vettek. A könyv a legfontosabb térségbeli konfliktusokat vizsgálja, valamint a regionális és a globális szereplőket mutatja be.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.