A Vas vármegyei Uraiújfaluból származó dr. Bencze József (1893-1970) orvost és családját 1944. május 12-én hurcolták a sárvári gettóba, majd július 4-én Auschwitzba deportálták. Itt a családot kettészakították. Bencze a fiával hamarosan a mühldorf-waldlageri munkatáborba került, ahol 1945 májusában szabadították fel őket az amerikai hadsereg katonái, míg feleségének nyoma veszett.
Hazatérte után Bencze szinte azonnal hozzáfogott, hogy papírra vesse emlékeit. Visszaemlékezése a gettóba költözés napjától az 1945. augusztus 20-i hazatérésig öleli fel az eseményeket. A memoárt eredetileg kiadásra szánta, de 18 éves fia 1947-ben bekövetkező hirtelen halála miatt elállt a tervétől. Az elhallgatott kéziratot évtizedekre egy doboz mélyére zárta, amire csak jóval halála után bukkant rá nevelt lánya, az akkor már Sydneyben élő dr. Bonta Eszter.
2018-ban, a szombathelyi zsidóság történetét bemutató Szemtől szemben című kiállítás nyomán, Bonta Eszter és Kelbert Krisztina történész első személyes találkozásakor született meg a visszaemlékezés kiadásának gondolata. A magyarázó jegyzetekkel és korabeli fényképekkel illusztrált kötet az ő együttműködésük eredménye.
Bencze József visszaemlékezése a személyes emlékezet irodalmi módon megkomponált darabja. Nem csupán objektivitásra törekvése emeli ki a hasonló memoárok sorából, hanem az is, hogy olyan aspektusokat és stratégiákat mutat be – az orvosi vezető szerep, az apa-fiú kapcsolat, az emberség és a társadalmi normák megőrzésének dilemmája, az intuíciók, az isteni gondviselésbe vetett hit – amelyek együttesen, de külön-külön is szerepet játszottak a túlélésükért folytatott harcban. Bencze és fia mikrotörténete úgy válik az események makrotörténetének részévé, hogy több ponton is bővíti a magyar történetírás holokauszttal kapcsolatos ismereteit.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban: 
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1.990 Ft, GLS 1.990 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 1.050 Ft, GLS 1.250 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.

