A nyugati hagyomány emberképe zárt belső érzelmi és gondolati világot jelenít meg, amely csak a beszéd révén nyílik meg a másik számára. Az utóbbi kb. fél évszázadban viszont mind több adat bizonyítja, hogy az ember nagyon is nyitott lény: tekintetén, mimikáján, gesztusain át nagyon sok nemverbális csatorna is összekapcsolja emberi környezetével, beszéde, a szavakon túl, sok lelki tartalmat rejt és közvetít, és az ember minden vonása, sajátossága – pl. külseje, öltözéke, tárgyainak rendszere stb. – voltaképpen kommunikációt is hordoz. Mindezt képesek vagyunk egymásban megérteni és értelmezni, ha figyelmet fordítunk rá. Ilyen módon képesek vagyunk beleélni magunkat a másik lelki helyzetébe, át tudjuk venni annak érzelmeit, rezonálunk a másik szándékaira, rekonstruáljuk a perspektívát, ahogyan ő a világot látja, gondolkodik. E képességünket, ennek alkalmazását nevezik empátiának. A beleélő megértést a civilizáció háttérbe szorította, de a másikra hangolódás újra tanulható és gyakorolható. Erről szól ez a könyv.
Először 1978-ban jelent meg, akkor csak az emberi kapcsolatok kutatása és a terápiás, segítő munka tapasztalatai tárták fel a jelenséget, és a nemverbális kommunikáció sokféle csatornájának empirikus vizsgálata mutatott rá láthatatlan kötelékeinkre, a másik arcjátékának, hangjának, testtartásának, kézmozdulatainknak velünk született kifejező erejére, amely akkor is nyomot hagy bennünk, ha nem tudatosítjuk, ha nem vesszük észre. A belső figyelem ezt felismerhetővé teszi, és ezzel a másik ember valóságos lelki helyzete tárul fel, a maga egyediségében. Ezzel félreértések szüntethetők meg, és valódi szükségletekre és belső kérdésekre formálódhatnak pontos válaszok.
Ma már agykutatások is bizonyítják, hogy külön sejtek szolgálnak a másik ember testi, mozdulati kommunikációinak leolvasására, és már a születés után megkezdődik az anyai arc és tekintet kitüntetett megfigyelése, és a gyerek körüli emberi megnyilvánulások sokféle értelmének feldolgozása. Ez az egész gyermekkoron át zajlik, de a felnőtt korban a szavak veszik át a fő szerepet. Lehet azonban az empátiát gyakorolni, fejleszteni.
A könyv ezt a jelenségkört mutatja be. Az empátia megismerésének tudománytörténete, a beleélés lélektani és kommunikációs összetevői, a korszerű tudományos eredmények a beleélés folyamatairól, és mindenekelőtt a fejlesztés lehetőségei, valamint a sokféle alkalmazási terület, ahol az empátia segít, hatékonyabbá tesz bennünket, humanizál, hiszen egymáshoz közelebb hoz, egymáshoz köt és egymás iránt pozitív érzelmeket vált ki.
A könyvnek ez a hatodik, átdolgozott és kibővített kiadása. A szöveg igyekezik lépést tartani a tudományos fejlődéssel, de igyekezett megőrizni az érthetőséget a művelt átlagolvasó számára.
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-18:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.