Hosszú út az első magyarországi deportáláshoz

1941 nyarán a magyar hatóságok 22 ezer „idegen” zsidót deportáltak a magyar haderő által megszállt volt szovjet területekre. A deportáltak túlnyomó részét német rendőri alakulatok 1941. augusztus végén Kamenyec-Podolszkijban, majd az ősz folyamán további településeken megölték. A kényszerű háborús népességmozgással és a holokauszt történetével hosszú ideje foglalkozó szerző hangsúlyozza, hogy a deportáltak jelentős része rendelkezett a magyar állampolgárságot igazoló iratokkal, s ezzel kiemeli annak a magyar kormányzatnak a felelősségét, amely nemcsak a kiszállításokkal járult hozzá halálukhoz, hanem azzal is, hogy megakadályozta visszatérésüket – amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy pusztulás vár rájuk.
A kötet azonban elsősorban nem az 1941-ben történtekről, hanem az oda vezető útról szól. A Horthy-rendszerhez kötődő politikai elit ugyanis már 1919-től kezdve kívánta, tervezte az „idegen” zsidóknak az országból való eltávolítását. Közvetve ezt készítették elő a hatóságok, melyek az állampolgársági bizonyítvány megadásának a feltételeit úgy szabták meg, hogy annak minél kevesebb zsidó tudjon megfelelni. Az első világháború után a nemzeti és liberális eszmék jegyében újjáépülő Európában azonban ilyen terveket nem lehetett végrehajtani; a megvalósításra a német „élettérben”, a Szovjetunió elleni háború megkezdése után kerülhetett sor.