Ki akar itt éjszakai portás lenni?

Leírás:”A nagyméretű, színes fotótapéta erdőrészletet ábrázol – tobzódnak a mélyzöldek, izzanak a vörösesbarnák, néhol felcsillan egy-egy sárga folt -, öreg fákkal, a sűrű lombsátoron áttörő, érzékien izgató fénynyalábokkal. A gyér aljnövényzet alatt, a száraz levélréteggel takart zsíros, humuszos erdei föld a szoba padlószintjénél tárulna a szemlélő elé, ha látható lenne. A színpadi történés során a rejtett, fekete talajrétegben lakozó nedvesség felszivárog a falba, átjárja óriásplakátjának pórusait is – illetőleg a rosszul szigetelt fal (amely lehet a szoba és a színház fala is) nedvességtartalma megjelenik, és agresszív támadással átüt a papírrétegen. Néhány nap elmúltával a fal alsó sávjában felfelé törőn, körkörös, ámde mégiscsak szabálytalan motívumokban tenyészik már a penész, itt-ott friss, fehér rajzolatokban ül ki a pergő só. (A nedves rothadásfelületekben, a síkból a térbe váltó kráterkezdeményekben mintha apró állatkák mozgolódnának.) Különben minden változatlan, bár egyre több a szobában az üres sörösüveg. A rekeszek száma ekkor már négy. Ezután már az a konkrét remény is éledezik, hogy itt lassan minden rohadni kezd, és e pazar felbomlásban eltűnik a művészet és a valóság birodalma között fennálló (?) látszólagos, oly szilárdnak és megfoghatónak ítélt határvonal. Az alaphelyzet majdnem egyszerű: az óriásplakát pontosan azt a funkciót képtelen betölteni – nem kis esztétikai talányt teremtve -, amelyért felhasználtatott, vagy más megközelítésből: pontosan azt szolgálja. Ez zavarokat okozhat.”A valóság és a művészet második találkozása(lassú, színpadi dráma) 1993