A kötet a köztességbe – „kihagyásokba” – hív: megannyi alakulás eseményterébe, ahol két vagy több szélső pólus kifeszül, majd összecsúszik, talán újból szétrebben, talán hasonul, talán azonosul, de másságuk sosem számolódik fel.
Az ember és a természet, a személyes és a közös, a test, az én és a másik meg sok egyéb költői alapfogalom itt, a tradíció és a rajta való túllépés váltakozásában, felemelő csereforgalmat bonyolít: „[a] test az enyém, ami belőle jön, közös…” – enyém, de nem én vagyok a test, és amit kiad, legyenek nedvek, hangok, versek, a természetes őskommunizmus jegyében már mindenkié. Öröm ennek a közösségiesülésnek olvasóként a részévé válni. Ráadásul Körösztös Gergő mesés panteizmusa még csak azt sem jelenti, hogy az alakulás alanya végleg állattá leend, netán növénnyé, vagy bekebelezi a magasságos mikro- vagy makrokozmosz; ez a költészet nem kíván felszámolni alanyában mindent, ami emberi.
Az ember itt nem a természet betegsége, nem is a csapása; az ember is egy üde színfolt, pillanatnyi aktualitás, végtelen számú lehetséges létmódunk közül az „egyik orcánk”.
Sipos Balázs
Megrendelését átveheti személyesen boltunkban:
Írók Boltja 1061 Budapest, Andrássy út 45.
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek: 10:00-19:00
Szombat: 11:00-15:00
Vasárnap: zárva
Belföldi szállítás díjai:
Házhozszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél: MPL 1990 Ft, GLS 1960 Ft.
Csomagautomatába és csomagpontra való kiszállítás Barion bankkártyás vagy előreutalásos fizetésnél:
MPL 990 Ft, GLS 1130 Ft.
Az utánvétes fizetés díja minden esetben: +650 Ft
Külföldi szállítás:
Előzetes ajánlat alapján, súly és értékhatár megállapításával történik.
Külföldi megrendeléseket a GLS futárszolgálat szállítja az alábbi országokba:
Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Ciprus, Dánia, Észak-Írország, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Írország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Málta, Monaco, Montenegró, Nagy Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, San Marino, Szerbia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Vatikán.
A fent felsorolt országokon kívüli államokba a Magyar Posta szállítja ki a megrendeléseket.