KATEGÓRIA KIVÁLASZTÁSA
Egy bűntudattal, magánnyal és emlékekkel küzdő középkorú férfi szorongással és bizonytalansággal teli bolyongása a stockholmi Odenplan tér környékén és saját összetört lelke mélyén. Rendbehozható-e még kapcsolata a világgal, elsősorban fiával, akivel hosszú idő után újra együtt tölthet néhány napot? Ritkaság, hogy első könyves szerző megkapja a tekintélyes August díjat, mint Daniel Gustaffson Stockholm, Odenplan című könyvéért. De ami a regény kiérleltségét, hangnemét és gazdag, asszociatív prózáját illeti, nem is egy tipikus első könyvről van szó. A történet középpontjában egy elvált, lelkileg összetört apa áll, aki a stockholmi Odenplan téren és annak környékén bolyong. Egy bűntudattal, magánnyal és emlékekkel küzdő férfi életének egy napja pereg le előttünk, miközben megismerhetjük személyes történetét: megtudjuk, hogy a főhős elvált, hogy családja Magyarországról származik, hogy kulturális segélymunkásként dolgozott Koszovóban, hogy épp betegszabadságon van, mert kiégés fenyegeti, de mindenekelőtt magányos és az összeomlás szélén áll. Az író mélyen belemerül a veszteséggel, szorongással és bizonytalansággal teli lélek rejtelmeibe, nagy empátiával tárva elénk a részleteket. A szöveg letisztult és világos, miközben a cselekmény egyszerre mozgalmas és lassan hömpölygő. A regény valóban egy „állapotot” ír le, ahogy a svéd kritikusok is kiemelik, de ez nem jelenti azt, hogy ne történne benne semmi. A Stockholm, Odenplan nemcsak egy középkorú férfi szenvedéseit mutatja be, hanem az önmagunkkal való szembenézésnek és a körülöttünk zajló világ elidegenedésének regénye is. A történet egyszerre intim és univerzális, az egyéni küzdelmet ötvözi a társadalmi rombolások és megújulások kérdéseivel is.
„Mondani akart valamit ennek az őrnek, kiabálni akart, hogy a kurva életbe, ő a bérlőjük, hogy egy szaros raktárt bérel náluk egy csomó pénzért, hogy ott tárolja összetört élete maradékát, és most oda kell érnie valahova, hogy megpróbálja rendbe hozni az életét, hogy sürgősen a fiáért kell mennie, a kettejük közötti bizalomról van szó, újra fel kell építenie a fia bizalmát, mert valami történt, valami visszafordíthatatlan és megbocsáthatatlan, nem tudja, miért történt, nem tudja megmagyarázni, saját magának sem, mintha élete összes felgyülemlett dühe abban a kézben összpontosult volna, amely egy kiszámíthatatlan, de elkerülhetetlen pillanatban a fia száját találta el, ez történt, nem lehet visszacsinálni, és emiatt nem élhet többé együtt a fiával és a fiú anyjával, és az élete azóta olyan, mint egy mindent elnyelő lyuk, vagy mint a színtelen víz, tükörsima, üres, horizont nélküli felület, hogy nem akar semmi mást, mint megszabadulni ettől a szomorú árulástól.”
